Bemutatkozás

Equiland; egy megvalósult álom elégedett lovakról...
 
 legelodsc_0011.jpg
 
Hosszú keresés után találtunk rá erre a kitűnő adottságokkal rendelkező, meseszép helyre. Mindvégig a lótartásra való alkalmasságot tartottuk fő szempontnak, így rögtön éreztük, hogy megérkeztünk, amikor először jártunk a Zánka határán fekvő 20 hektáros területen.
 
Azonnal elvarázsoltak a tágas zöld legelők, a dimbes-dombos terep, az árnyékot nyújtó erdős-ligetes részek és a telek határán csordogáló patak. Csak fokozta a lelkesedésünket a szép kilátás a Balatonra és az, hogy mindez a lakott terület mellett van és ilyen könnyen megközelíthető. Itt jött létre Equiland 2011-ben. Célunk olyan lótartás megvalósítása, amely a lovaink igényeit a lehető legjobban kiszolgálja.
 
 
 
Azon dolgok közül, amiket kezdetben megálmodtunk, a következőket sikerült már kialakítanunk;
 
- Négy nagy (2, 4, 5 és 6 hektáros) területet kerítettünk körbe megbízhatóan villanypásztorral. A váltott karámoknak köszönhetően lovaink a teljes legeltetési szezont kiélvezhetik. Ezt tavaly egészen az első hóesésig tudtuk biztosítani.
 
 
- A karámokba kényelmes beállókat építettünk, amelyek védelmébe húzódhatnak a lovak, ha szükségét érzik.
 
- Fagymentesített itatókat, önitatókat szereltünk fel, hogy télen-nyáron szabadon hozzáférhető legyen a friss víz.
 
- A saját fejlesztésű szénaetetőkből pedig minden lovunk korlátozás nélkül csillapíthatja éhségét a kifogástalan minőségű szénával.
 
- Büszkén sorolhatom ide a geotextiles épített pályát is, amelynek területe 24x60 méter, talaja homokos és fakerítés határolja.
 
 
Ezzel a lovak szabadtartására úgy érzem, a lehető legjobban felkészültünk. A közeljövőben szeretnénk fejleszteni a lovagláshoz, lóképzéshez szükséges infrastruktúrát is. Terveink között szerepel egy istálló, egy fedeles lovarda és egy jártatógép feléptése.
 
piheno600x286.jpg
 
És amit kezdetben nem terveztünk ugyan, mostanra mégis megtalálhatóak nálunk; 9 kecske, akiket a lovak számára cserjéktől megtisztított erdős részeken várhatóan felnövő sarjak lerágására szerződtettünk... 
 
Barta Szilvi
Zánka, 2012. február